- Anyu! Apu! Jó reggelt! - siettem le a lépcsőn.
Úristen végre iskolába megyek, első nap a suliban. Olyan jó belegondolni, hogy talán mégiscsak normális tinédzser leszek. Ma reggel direkt korán keltem, csak nagy nehezen tudtam eldönteni, hogy melyik ruhámat vegyem fel. Végül egy kék V kivágású pólóra, egy fehér farmerra és egy pár kék topánkára esett a választásom. A hajamat csak átfésültem és hagytam úgy ahogy van, a szememet kiemeltem egy kis kék szemhéj púderrel és a csillogó szájfényem tettem fel. Mikor leértem az ebédlőbe a szobalányom egyedül várt az étkezőasztal előtt.
- Jó reggelt kisasszony! - köszönt illedelmesen.
- Jó reggelt Marie, a szüleim hol vannak? - kérdeztem, de sajnos már tudtam előre a választ.
- Fontos dolguk akadt, de sok sikert kívánnak és igyekeznek estére hazaérni, hogy beszélgessenek.
- Rendben, köszönöm. - megint elszomorodtam, pedig 16 év alatt igazán hozzá szokhattam volna mindehhez. Anyuéknak sosincs idejük rám.
Leültem a 16 személyes mahagóni fából készült hatalmas asztalhoz és elkezdtem enni a reggelimet. A szakácsunk Monsiur Rommel a kedvencemet készítette. Palacsintát, imádom a nutellás és a lekváros palacsintát, azok a leges legfinomabbak. Negyedóra múlva fogat mosva, táskával a kezemben vártam a limuzinunkat. Anyu tegnap bejött a szobámba és kikötötte, hogy csak limuzinnal mehetek.
- Hidd el Zooey az lesz a legjobb. - nyomott egy puszit a fejemre. - Álmodj szépeket, és ha holnap valami baj lenne, tudod, hogy George a testőrünk elintéz mindent.
- Persze anyu, köszi neked is jó éjt.
Legalább tegnap nem késő estig volt a forgatásán.
- Jó reggelt Fred! - ültem be a limoba és köszöntem a sofőrnek. - Mi újság?
- Jó reggelt Zooey, semmi érdekes. Akkor indulunk az első iskolai napunkra?
- Természetesen. - mosolyodtam el. - De útközben álljunk meg egy Starbucksban ha lehet. Szükségem van egy jó nagy pohár kapucsínóra.
- Rendben van kisasszony.
Fred gázt adott és kigördült a kocsi felhajtóról. Amióta az eszemet tudom ő a sofőrünk és imádom, Fred olyan mintha családtag lenne. Tök jó fej és humoros, az uncsi utakat is viccesé tudja varázsolni. Neki hajtottam a fejemet az ablaküvegnek és gondolkoztam. Biztos vagyok én ebben? Készen állok arra, hogy valamennyire normális tinédzser legyek? És miért van gyomorgörcsöm? Ennyire ideges lennék. Néztem a hatalmas elsuhanó villák alakjait, mindegyikben szinte csak a cselédek, szakácsok, sofőrök, szobalányok élnek, mivel a villák gazdái csak ritkán tartózkodnak otthon. Úgy, mint az én szüleim.
- Zooey itt a Starbucks, ébresztő.
- Tessék? Ja jó, fél perc és jövök.
Kicsit elbóbiskolhattam amíg a külvárosból beértünk a központba. Kiszálltam a kocsiból, és legalább három újságíróval találtam szemben magam...
- Mondja csak Miss Hastings, tényleg iskolába fog járni? Maga szerint ez milyen fényt vet a szüleire? Talán nincs idejük önre? Miért akar iskolába járni? Ennyire nem jön ki a szüleivel? A rendezvényeken mutatott meghitt családi képük talán csak álca? - esett nekem rögtön mind...
- Elnézést, de nem nyilatkozom. Kérem engedjenek át.
- Csak egy szóra Miss. Válaszoljon valamelyik kérdésünkre.
- Mondom, hogy nem nyilatkozom! - félre löktem az egyik firkászt és bemenekültem a kávézóba.
Miért nem lehet békén hagyni az embert?! Miért kell ezeknek már korán reggel elrontani a napomat?! Dühösen álltam be a pulthoz.
- Mit adhatunk? - kérdezte a pénztáros lány.
- Egy közepes vaníliás kapucsínót.
- 3,45.
- Tessék.
Fizettem, majd beálltam a pult túloldalára és vártam, hogy elkészüljön a rendelt italom. A kiszolgáló lány lerakta elém. Raktam bele két zacskó cukrot, majd kisiettem a limuzinhoz. Szó nélkül rohantam be a kocsiba, igyekeztem tudomást sem venni az újságírók hülye kérdéseiről.
- Minden rendben Zooey? - kérdezte Fred ahogy beültem.
- Persze, csak utálom a firkászokat.
- Én is. 10 perc és megérkezünk a Waverly gimnáziumhoz.
- Remek, köszönöm.
10 perc múlva Fred megállt a suli előtt. Én kiszálltam és mosolyogva néztem fel a nagy régi épületre. Ez az végre itt vagyok. Körülnéztem és igyekeztem felmérni a csoportokat. Emosok, rockerek, punkok, plázacicák, sportolók, kockák, könyvmolyok, pom-pom lányok mind-mind külön. Elővettem a táskámból a suli ismertetőjét amit pár napja küldtek ki és megnéztem melyik teremben leszek. Tizedikesként az első órám osztályfőnöki. A honlapon az volt, hogy egy tizedikes osztály van csak... És a termünk pedig a 211-es. Bementem a suliba és elkezdtem keresgélni a termet. Negyed óra múlva sikerült megtalálnom. Beléptem és körbenéztem. Szinte már mindenki benn volt, voltunk vagy 30-an. Néztem kihez lehetne odamenni végül megakadt a szemem egy hosszú barnás-vöröses hajú, barna szemű, vékony testalkatú lányon.
- Hali! - ültem le mellé. Felnézett az újságjából és végig mért.
- Csá. Új vagy?
- Igen.
- Akkor azért jöttél ide, pedig inkább a három fő picsa mellett lenne a helyed ezzel a hajjal.
- Áhh kösz, de nem bírom a beképzelt tyúkokat. Egyébként nem hallottam a neved. - vágtam vissza.
Egy mosoly suhant át az arcán.
- Hannah vagyok, és te?
- Zooey.
- Nos Zooey miért vagy nekem olyan rohadt ismerős? - hunyorgott rám.
- Hát....a szüleim híres emberek gondolom láttál már velük újságokban...
- Remek kifogtam egy sztár csemetét. - gúnyolódott. - És kik a szüleid?
- Claire és Henry Hastings.
Döbbenten nézett rám...
- Az a Henry Hastings? A The Rock World énekese?
- Öhm...jah.
- Úristen! Kisebb koromban ők voltak a kedvenceim, ez hihetetlen. Rohadt jó a zenéjük.
- Áhh kösz, apám mindig örül a dicséretnek. - nevettem.
- WoW nahát és én még azt hittem ez az év ugyanolyan uncsi lesz, mint a többi. Hát csajszi akkor úgy látom én leszek az idegen vezetőd.
- Azt megköszönném. Még sosem jártam suliba.
- Ugye most csak viccelsz?
- Nem, eddig magántanuló voltam. Anyuékat meg csak most tudtam meggyőzni, hogy engedjenek normális iskolába.
- Ajjaj, na akkor ebédnél elmagyarázom neked a suli társadalmi ranglétráját.
- Oksa.
Lassan becsöngettek és bejött az osztály főnök.
- Jó reggelt gyerekek! Ti is annyira örültök az év kezdetének, mint én? - kérdezte mosolyogva.
- Persze Miss....- jött az unott válasz az osztálytól.
- Remek, na srácok jött egy új diák név szerint Zooey Hastings. Nagyon örülünk annak, hogy itt vagy Zooey, de most kezdjünk is bele az osztályfőnöki teendőkbe......
Ötödik, vagyis az utolsó óránk után Hannah karon ragadott és lecipelt az ebédlőig. Mindketten sajtos pizzát kértünk colával. Tök vicces neki is ez a pizza fajtákból a kedvence. Leültetett a bejárat melletti asztalhoz.
- Na Zooey, itt az idő, hogy beavassalak a suli rejtelmeibe. Látod az emelvényen az ablaknál azt a három csajt és kedves kis udvartartásuk? Középen a kreol bőrű, fekete hajú csaj Cassie, a suli koronázatlan királynője. A szőke hajú, fehér bőrű, csaj az Ayumi a bétája és a harmadik pedig Kathrine, na velük ne kerülj szemben. Ott a három srác pedig a legjobb a suli foci csapatában. Dave, Emmett és Justin, a három egokirály. Mi pedig mármint én és a többiek és asszem te is a ranglétra alján vagyunk és imádkozunk azért, hogy ne minket cseszegessenek. - gúnyolódott a végén.
- Áhh thanks máris okosabbnak érzem magam. - nevettem.
Ettünk és közben jót beszélgettünk. Kiderült, hogy Hannah is fanatikusa a lovaknak, mint én. Csak neki nincs saját lova, mint nekem Cobalt. Ja hupsz Cobaltról még nem meséltem? Egy csodálatos fekete és barna színű lusitano csődőr. Az egyik közeli lovardában tartom és hetente háromszor ki megyek lovagolni vele terepre. Néha díjugrató versenyeken is részt veszünk, de az csak nagy ritkán van. Egyébként nagyon okos ló. Az eddigi legjobb akit ismerek.
- Na akkor majd holnap találkozunk Zooey. - állt fel az asztaltól Hannah. - Szia!
- Hali!
Néztem ahogy kiviszi a tányérját, majd távozik a menzáról. Én tovább ettem. Azért furcsa, hogy a sulinak vannak királynői és ranglétrája, ez olyan mintha egy tök új világba csöpp
enne az ember ahol más szabályok uralkodnak és nem a való életben lévők. Így morfondíroztam amíg egy remegő kezet nem láttam meg a perifériás látókörömben.- Igen? - fordultam a reszkető lányhoz, aki a kezében egy füzetet tartott.
- Öhm... tudod én ugye te vagy az a Zooey Hastings? A híres sztár csemete?
- Ahha.
- Úristen! El se hiszed milyen sokat jelent ez most nekem, te vagy a példaképem! Aláírnád? - tolta elém a füzetet.
- Persze .....
- Roxy. - sietett a válasszal.
,,Roxynak aki igazán kedvesnek tűnik, de ne remegjen ennyire. Egy jó tanács: te is sztár vagy a saját világodban. Sok szeretettel Zooey."
Visszaadtam neki a füzetet elolvasta és még jobban remegett.
- Nagyon nagyon köszönöm. További jó étvágyat!
Megfordult és visszasietett oda ahonnan jött. Furcsa egy lány - gondoltam. Lassan befejeztem az ebédemet és kivittem a tálcát. Beraktam a pénztárcámat a táskámba, majd kisiettem az ebédlőből.
- Ó jaj bocsánat! - ugrottam egyet, miközben neki mentek egy nagy széles mellkasú fiúnak.
- Semmi baj. - nézett rám mosolyogva és a kék szeme csak úgy csillogott. - Hová ilyen sietősen kedves ....?
- Zooey, Zooey Hastings és te?
- Dave McCordy. Nagyon örülök a találkozásnak, vagy inkább az ütközésnek.
A fiú arcáról merészség és bátorság sugárzott, és a hangjában, mintha némi kihívás is lett volna...
- Igen, úgyis fogalmazhatunk. Egyébként, meg haza sietek. És vár is rám Fred.
- Fred? A barátod? - kérdezte azonnal.
- Nem! Dehogyis, Fred a sofőröm. Szervusz Dave. - rámosolyogtam és beszálltam a limoba, futólag még hallottam tőle egy hellot.
Úristen, de helyes futott át az agyamon miközben hátra dőltem.
